Tanítási filozófiám

Őszintén szólva nehéz saját tanítási filozófiáról beszélni, amikor a saját tanítási tapasztalataim meglehetősen limitáltak. Osztálytermi környezetben régen voltam, és akkor sem tanári szerepben. Ennek ellenére az egyetemi kurzusok legtöbb esetben tesznek arról, hogy formálják a tanításról és pedagógiáról való elképzeléseimet, így kezd bennem kialakulni egy tanárkép amit magaménak érzek, de úgy érzem, hogy ez a jelenlegi tanárkép még nagyon sok változáson fog keresztül menni mind az egyetem, mind pedig a tanítási gyakorlatom további hatásainak köszönhetően.

Tanuláselméletek közül a konstruktivizmus áll hozzám a legközelebb. Gyakran érzem úgy, hogy pedagógusok közül nyelvtanároknak van lehetőségük arra, hogy autentikus környezetben adjanak át olyan kompetenciákat, amik a valóságra készítenek fel, mivel a tananyag meglehetősen rugalmas. Pontosan ezért érzem magamnak közelállónak a konstruktivizmust, mivel a nyelv leghatékonyabb feldolgozási módja a társas kollaboráció, projekt munka és a nyelv valós környezetben való használata. A behaviorizmus alapgondolatai szintén befolyásolják a nyelvoktatást: a drillezés szókincsbővítésre és nyelvtani szabályok rögzítésére egyaránt kifejezetten hasznos. A kognitivizmusból ami számomra a leginkább megfogott az a tanár tutor szerepe: ő nem csak „leadja” az anyagot (mint a behaviorizmusnál), de nem is projektmenedzser (mint a konstruktivizmusnál), hanem egy megfigyelő, segítő szerep aki aktívan részt vesz a diákok tanulási folyamatában. A konnektivizmus szimpatikus ötleteket vet fel tanulásszervezés ügyébe. Azt gondolom, hogy ha mértékletesen és intelligensen alkalmazzuk a konnektivizmus pedagógiai módszereit, azzal csakis a diákok javára lehetünk, hiszen ez is valóéletben való kompetenciákat fejleszt. Ugyanakkor azt is gondolom, hogy ez esetben a mérték érték és amíg a világ meg nem követeli, nem kell teljes mértékben erre a területre koncentrálni. Mindenestre a legfontosabb az, hogy a négy fő tanuláselmélet kérdéskörében nem szabad abszolútokban gondolkozni, és a legjobb, hogy ha mindenhonnan merítünk.

Mint tanár, tisztában kell lennünk azzal, hogy mik a tanulás céljai. A teljesség igénye nélkül, véletlenszerű sorrendben, én ezeket tartom a legfontosabbnak:

• ·       Tárgyi tudás fejlesztése
• ·         Tanulói személyiség fejlesztése
• ·         Kompetenciák fejlesztése
• ·         Tanulói csoportok, közösségek kialakítása
• ·         Diákok társadalom teljes értékű tagjává való nevelés

Mindig is érdekesnek találtam, hogy a régi időkben a hangsúly a tárgyi tudásra helyeződött. Azt nem mondanám, hogy az egyéb fontos területeknek a tárgyi tudás rovására kell mennie – azt gondolom, hogy az egyéb területek fejlesztése komplementerként legyen elen az oktatásban. Egy olyan világban élünk, ahol lassan fontosabb az, hogy hogyan keressük meg a választ valamire, mint hogy tudjuk a választ; azt gondolom, hogy a diákjainkat is részben erre kell felkészítenünk. Angol nyelv oktatásában egyre nagyobb kérdés, hogy mekkora pontosságot várunk el a diákjainktól, és ez a kérdés teljesen jogos: hiába beszélne pontatlanul, a beszélők úgyis érteni fogják – és ebben a tekintetben a kommunikációs kompetencia fontosabb, mint a tárgyi tudás. A világunk ebbe a világba halad, így azt gondolom, hogy nem elég tárgyi tudást átadni. Nem elég szaktanárnak lenni. Nevelőnek kell lenni.

A tárgyi tudásra való támaszkodás csak egy azok közül a trendek közül, amit nekünk pedagógusként újra kell gondolnunk. Ahogy haladunk az időben, úgy új és új dolgok válnak fontossá egy társadalomban, és ezek a változásoknak ki kell hatnia az iskolákra is. Érdemes átgondolni például az értékelés kérdését az ötfokú skálán: miért jó? Miért motivál illetve demotivál? Ha egy szerényebb képességű diák háromszor annyit tanul egy dolgozatra, mint egy olyan aki emlékezetből megírja, és mégis rosszabb jegyet kap nála, akkor fair a rendszer? Egyre többet gondolkozom a gamification-ön mint értékelési mód: a tanár egy pontrendszert állít fel, és egy megadott pontszámot kell elérni különböző feladatok megoldásával amik közül a diákok választhatnak. Ha valaki netalántán egyest kap, akkor pontosan visszavezethető, hogy miért. Így sikerül a diákokban a motivációt erősíteni. Alapvetően én, mint tanár, sokkal fontosabbnak találom a készségek díjazását, mint a képességekét, és a egy gamificált rendszerben a szorgalom kerül előtérbe. Az értékelés témakörében érdemes megemlíteni, hogy hiszek a szöveges értékelésben. Ha egy diák kap egy hármast, az nem ad visszajelzést arra, hogy mik a fejlesztendő területek. Úgy gondolom, hogy egy tanárnak mindig pontos visszajelzést kell adnia szóban vagy írásban az eredményekről, mivel a diákok jellemfejlődését úgy segítheti elő a legjobban, ha beindítja a diákok reflexiós készségeit.

Az osztályteremben használt technolológia kérdésében abszolút a „pro” oldalon vagyok. Lehet, hogy azért, mert én már úgy nőttem fel, hogy excel kördiagramban osztályoztuk otthon a Micimackó szereplőit, de számomra abszolút kérdés nélküli gondolat az, hogy a technológiát igen is be kell vinni az órára. Nem lehet kizárni, és nem is szabad. Amennyiben elfogadjuk azt, hogy az iskola feladata a nagybetűs Életre való felkészítés (én elfogadom), akkor visszatetsző és álszent, hogy a házirend szerint ki kell kapcsolni a telefonokat, ahelyett, hogy kreatív módon bevonnánk őket az oktatásba. Sok csodálatos program és app áll rendelkezésünkre amit érdemes néha-néha bevetni, és olyan sok lehetőség van ezekben – néha kuncogok egy sort, amikor látok embereket IWB-t használni, ésa lehetőségek kiaknázása abban valósul meg, hogy a táblával együtt tudnak görgetni, annak ellenére, hogy mennyi rejtett lehetőséget kínál egy ilyen eszköz. Én nem akarok olyan tanár lenni, aki nem képes az önfejlesztésre, és bár ez minden területen igaz, a technológia területén főleg.

Ha összegeznem kellene a jelenlegi saját filozófiámat, akkor azt mondanám, hogy a rugalmasság a legfontosabb. Egy tanár feladata, hogy a mindenkori igények szerint nevelje diákjait, és ezt rugalmasság nélkül nem lehet, legyen az a technológia, a tanításszervezés, az értékelés vagy a tanuláselméletekből való építkezés területén.